Vessen ennek véget
MOST!

Jól tudjuk, hogy a késedelmi pótlékok nélkül is akad fizetési kötelezettsége bőven, és töródünk azzal, hogy több maradjon a zsebében. Ezért készséggel rendelkezésére bocsátjuk Ingyenes Személyes Adónaptár szolgáltatásunkat, mellyel minden fontos határidőről időben értesítjük, mindössze pár kattintás árán.

kerem-az-adonaptaram

Rutinos vállalkozókat hallunk
gyakran panaszkodni, hogy az utolsó pillanatban jutott vagy juttatták az eszébe, hogy valamilyen adófizetési határidő következik, vagy járt le éppen? Ön is járt már így?

Ez akkor se kellemes, ha az utolsó pillanat előtt jön a felismerés, mert ilyenkor kapkodnia kell, ha szoros a határidő, és ezzel kizökkentik a munkájából. Arról nem is beszélve, amikor nagyobb összegről van szó, és azt valahonnan elő kell teremteni.

Került már hasonló helyzetbe?

Esetleg inkasszózták, és meg is büntették azért, mert elfelejtett egy határidőt? Akkor talán azzal is tisztában van már, hogy ez csak a kezdet, hiszen ennek további, kényelmetlen és drága következményei lesznek, hiszen könnyen kikerül a „Megbízható adózók”, vagy a „Köztartozásmentesek” adatbázisaiból.
De mit tehet ellene?

1. megoldás:
Vezetgesse a határidőket a saját naptárában?

2. megoldás:
Kérje meg egy munkatársát, hogy mindig szóljon 19-én (és 21-én, és...)?

3. megoldás:
Váltsa le a könyvelőjét? (Mert - ugye - elvileg tőle elvárható lenne!)

Az egyszerű megoldások persze ritkán tökéletesek, bár a 3. megoldás megfelelő alkalmazásával nagyot lépne előre, és nem csak ennek a problémájának a megoldásában (ha gondolja, beszéljünk erről, állunk rendelkezésére a (36) 1 439-2300 számon) – viszont:

  • nem minden határidő annyira egyszerű, mint a „huszadika”
  • a kollégáknak is lehet más sürgős dolga, és nem feltétlenül kompetensek adó ügyekben
  • egy jó könyvelőt nem biztos, hogy ezért megéri leváltani


szemelyes-adonaptar-ora


ÍME, A MI MEGOLDÁSUNK AZ ÖN SZÁMÁRA!

Az Adószabászatnál már korábban kialakítottunk egy automatizált rendszert annak érdekében, hogy a sasát ügyfeleink ne kerülhessenek hasonlóan kellemetlen helyzetbe és most, akciós ajánlatunk keretében ezt a megoldást adjuk oda „ingyen” a leggyorsabb regisztrálóknak. Ha Ön úgy dönt, hogy igénybe veszi Ingyenes Személyes Adónaptár szolgáltatásunkat, akkor hosszú időre megoldotta ezt a problémát: csak néhány kattintás és nincs több elfelejtett határidő!

Hogyan működik a rendszer?

Mi tudjuk, hogy az egyes adónemekhez mikor, milyen határidők tartoznak,
Ön - mindössze néhány pipával – tudatja velünk, hogy milyen adónemek érintik,
A vonatkozó határidők előtt e-mailben értesítést kap, hogy időben intézkedhessen.

kerem-az-adonaptaram
 
Mindössze ennyi a lényeg,
de – azért, hogy Ön még jobban tudja használni - ezt egy kicsit felturbóztuk: